Egyik alkalommal bejelentkezett hozzám egy fiatal hölgy. Elmondta hogy táncversenyekre jár és teljesen kétségbe van esve mert alig tud járni is annyira nagy fájdalmai vannak. Mindene a tánc viszont ilyen állapotban kénytelen volt hanyagolni. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, mindent megteszek ami tőlem telik hogy segítsek rajta. Amikor eljött a kezelésre megkértem mondja el a problémáját részletesen. Elmondta hogy nagyon nehezen tud járni és a jobb karja és bal lába az ami fáj. Megkérdeztem tőle hogy melyik kezdett el előbb fájni. Kiderült hogy a válla. Ránéztem és egy merő csomó volt az egész, éreztem hogy egy erős izom húzódás és ahogy mentem végig a hátán éreztem hogy az is be van teljesen kötve a gerinc mentén, és ez folytatódott a bal lába hátsó részéig. Ekkor éreztem hogy nem kis baj van hisz az egész összeköttetésben áll és a vállától fáj nagy valószínűséggel a lába is. Ahogy elkezdtem masszírozni és energetizálni érezhető volt hogy összeugrott az izom, ezáltal megrövidült. 10 alkalmon vett részt, mire teljesen felépült. Hosszadalmas volt de megérte, mert újra a szenvedélyének élhetett. Ami a mindene a tánc. Azóta is nagyon hálás, elmondtam neki ez annak is köszönhető hogy így felépült hogy betartotta az utasításomat. Átmozgatta magát minden nap és egyre jobban ment. Azóta is teljesen boldog néha mikor úgy érzi eljön hozzám kezelésre hogy egy kicsit ellazuljon, de már nyoma sincs a betegségnek. 🙂

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: